“A ma lányai, a holnap építészei” – Lányok Napja építészeti workshop középiskolásoknak (ÉPK)

A BME Építészmérnöki Karának középiskolásoknak szóló pályaorientációs programja. A program a NATE szervezésében évente, országos szinten megrendezésre kerülő “”Lányok Napja”” programsorozathoz kapcsolódóan valósult meg.
A programra elsősorban olyan középiskolás lányokat vártunk, akik érdeklődnek az építészet iránt, s akik izgalmas, élményközpontú, kreatív és játékos feladatok segítségével szívesen megismerkednének az építészet sokszínűségével. A feladatok mellett a Kar oktatóinak rövid prezentációi segítették a pályaválasztás előtt álló diákok orientációját.
A program a K épület felfedezésével kezdődött, mely során a résztvevő diákok egy séta keretén belül a BME történetével, az egyetem épületeivel ismerkedhettek meg. Ezt követően Varga Imre, az Urbanisztika Tanszék oktatójának, valamint a NANA Vízió Épitésziroda munkatársainak az építész szakmához kapcsolódó előadásait hallgathatták meg a résztvevők. Az esemény zárásaként a diákok elkészíthették saját akciómakettjüket, melyekről aztán fényképsorozatot is készítettek. A makettek elkészítését, illetve a fotózást a Rajzi és Formaismereti Tanszék oktatói, Répás Ferenc, Lassu Péter és Pintér András Ferenc segítették. A hajtogatással és tépéssel, akciószerűen létrehozott makettek megvilágításával a fény-árnyék hatások révén létrehozható síkbeli formák sokszínűségére kívántuk felhívni a figyelmet.

dátum

2021-10-21

időpont

Egész nap

Helyszín

Budapest
Kategóriák
QR Code