FEB Tábor 2018
A tavalyi év sikere után a BME Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kara idén is Dunaújvárosban rendezi meg az érettségire és egyetemi tanulmányokra felkészítő nyári táborát. A táborban 10-11. évfolyamot befejező középiskolásokat, valamint már érettségizett, továbbtanulás előtt álló diákok várunk. A több mint félszáz táborozó fiatal naponta öt, egyenként 75 perces előadáson, illetve kiscsoportokban zajló számolási gyakorlaton vesz részt matematikából, kémiából, fizikából és biológiából. A szervezőgárda egyetemi oktatókból és felsőbbéves hallgatókból ált össze, akik az ország műszaki és egészségügyi felsőoktatási intézményeiből verbuválódnak, hogy felkészítsék a táborba érkező diákokat az érettségi és az első egyetemi év kihívásaira. A délutáni tanórákat követően minden nap más program várja a feltöltődni váró diákokat.