Ifiegyetem 2019

A 2019. július 15-18. között tartott eseményen a következő iskolákból érkeztek fiatalok a Műegyetemre:

  • Székesfehérvári Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskola
  • Pásztói Mikszáth Kálmán Líceum
  • Ámbédkar Gimnázium, Szakközépiskola, Szakiskola és Általános Iskola
  • Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium

A tanulók elszállásolásáról a Schönherz Kollégium gondoskodott. A nyári egyetemet Farkas László docens (VIK) és Lukács Mónika (VIK) szervezte, akiket csaknem tucatnyi önkéntes BME-s hallgató segített.

A 9-11. osztályos, nem fővárosi diákcsoportok megismerhették a BME-n oktatott-kutatott szakterületeket és a különleges egyetemi hangulatot. A négy csoportot a BME Gyerekegyetem hagyományaihoz híven a görög ábécé betűit viselő tanköröknek neveztük.

A csoportoknak bemutattuk a BME-t, a felvételivel kapcsolatos tudnivalókat, így például a pontszámítást, a magas színvonalú egyetemi képzést, valamint a diploma nyújtotta munkalehetőségeket. A szervezők igyekeztek eloszlatni azt a tévhitet, hogy a BME-n csak a legkiválóbbak képesek teljesíteni: hangsúlyozták, hogy szorgalommal és kitartással bármit elérhetnek a diákok. Betekintést nyújtottunk abba is, mi a különbség a tudományos vagy a mérnöki tevékenység között, egyúttal bemutatkozott az egyetem összes kara. A kíváncsi tanulók előadásokon és szemináriumokon ismerhették meg a műegyetemi oktatás-kutatás legszélesebb spektrumát: a jövő intelligens gépeinek érzelmeitől az enzimmérnökségig, az érdekes matematikai testektől a közlekedés új kihívásaiig.

Nemcsak a BME-n zajlottak foglalkozások: az EGIS Gyógyszergyár ipari partnerként vesz részt a pályázatban, interaktív látogatóközpontjában izgalmas bemutatókkal várta a csoportokat, a Csodák Palotájában pedig érdekes fizikai kísérleteket végezhettek az érdeklődők. A programot egyetemi séta és hajókirándulás egészítette ki: utóbbi során építőmérnöki irányítással figyelhették a fedélzetről a fiatalok a hidak szerkezetét, a templomokat és az Országházat.

Fontosnak tartottuk azt is, hogy  a BME képzésében résztvevő hallgatók meséljék el tapasztalataikat az intézményről a középiskolásoknak. Célunk, hogy az elkövetkező években is minél több diákkal ismertessük meg ezt a sokszínű műegyetemi életet.