
Pályaorientációs nap (Szombathely)
A BME Építőmérnöki Kara megbízásából Homolya András mestertanár tartott előadást a Szombathelyi Élelmiszeripari és Földmérési Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium pályaorientációs rendezvényén. Az iskola a tanulók számára 2019. január 23-án biztosított két és félórás idősávot, hogy megismerkedhessenek a Műegyetemen folyó építőmérnök, és ezen belül elsősorban a földmérőmérnök képzéssel.
Tekintettel arra, hogy a szakgimnáziumban tanuló élelmiszeripari képzésben résztvevők kevésbé érdeklődőnek az Építőmérnöki Kar iránt, az előadáson a végzős földmérő- és térinformatika technikus osztály, valamint az újonnan beindított földmérő szakgimnáziumi képzés diákjai, összesen 19-en, jelentek meg. (Jelenléti ív mellékelve.) Ők voltak gyakorlatilag a földmérést tanulók a 4. és az 5. évfolyamból teljes létszámmal. Ezen kívül végighallgatta a bemutatót két földmérő szaktanár kolléga is.
Az előadó röviden elmondta a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem felépítését, az Építőmérnök Karon folyó BSc-Msc-PhD képzést és a kreditrendszert. Majd részletes előadást tartott a Geoinformatika-építőmérnök oktatásról, a rendelkezésre álló legkorszerűbb mérőműszerekről, eszközökről és a szakmagyakorláshoz szükséges jogosultságokról, felhívva a figyelmet a felsőfokú végzettség jelentőségére.
Ismertette a hallgatók részére rendelkezésre álló egyéb lehetőségeket: kollégium, sportolás, szabadidő eltöltés, szakkollégiumok, új kari ösztöndíj stb.
Zárásként bemutatta a magyar földmérőmérnök képzés történetét, kiemelve, hogy a Műegyetem legrégebbi kara az Építőmérnök, régebbi nevén Mérnökkar és még hosszabb múltra tekint vissza a Geodézia tanszék. Végül kiosztotta a kari ismertető anyagot, kiegészítve a geoinformatika-építőmérnök ágazatról szóló színes leporellóval, amelyet a Kar két szaktanszéke (Általános- és Felsőgeodézia és a Fotogrammetria és- Térinformatika tanszék) állított össze és sokszorosított. Sor került az ÉMK által kidolgozott fizika feladatsorok átadására is, mely jelezi, milyen kompetenciákra van szükség a Karon.
