
Rendhagyó Fizikaóra
10. alkalommal és teltház előtt tartották a „Kísérletek, amelyeket látni kell 2020” című programját a Műegyetemen.
„Nyitott ajtókkal vártuk a fizika iránt érdeklődő középiskolásokat, szüleiket, tanárokat, egyetemi hallgatókat és mindenkit, akit foglalkoztat a természettudományok világa” – fogalmazott Härtlein Károly, a BME Természettudományi Kar (TTK) mesteroktatója, aki újabb nagyszabású előadáson kápráztatta el a Műegyetemen megjelent kíváncsi közösséget. A 2020. január 28-i rendezvény a BME Fizikai Intézete fizikus Tehetséggondozó programjának zárórendezvénye volt.
